Megfelelés vagy önazonosság? – Öngondoskodás, egészséges határok és a megfelelési kényszer

Minden nap számtalan apró döntést hozunk arról, hogyan kapcsolódunk másokhoz – és közben hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz.

Kimondjuk-e, amit valójában gondolunk? Jelezzük-e, amikor valamiből már túl sok? Merünk-e nemet mondani akkor is, ha ezzel esetleg csalódást okozunk? Megengedjük-e magunknak a pihenést anélkül, hogy előtte ki kellene érdemelnünk?

A megfelelés sokszor nem látványos önfeladásként jelenik meg. Gyakran kifejezetten pozitívnak tűnő tulajdonságok mögé bújik: segítőkészség, alkalmazkodás, türelem, megbízhatóság, konfliktuskerülés vagy az a törekvés, hogy „minden rendben legyen”.

Önmagában egyik sem probléma.

A kérdés inkább az, hogy szabadon választjuk-e ezeket, vagy azért tesszük, mert félünk attól, mi történne, ha egyszer önmagunkat is képviselnénk.

A SELF Integrative Method™ szemléletében ezért nem az a cél, hogy kevésbé törődjünk másokkal. Sokkal inkább az, hogy úgy tudjunk kapcsolódni, szeretni, adni és együttműködni, hogy közben ne kelljen elveszítenünk önmagunkat.

Amikor a „jó embernek lenni” összekapcsolódik a megfeleléssel

Gyermekként természetes módon függünk a környezetünktől, a kapcsolódás, az elfogadás és a biztonság alapvető jelentőségű.

Ha valaki ismételten azt tapasztalja, hogy bizonyos érzései, szükségletei vagy tiltakozásai nehezen elfogadhatók a környezet számára, fokozatosan kialakulhat benne egy alkalmazkodó működés:

„Akkor vagyok szerethető, ha nem okozok problémát.”

„Akkor vagyok jó, ha alkalmazkodom.”

„Mások szükséglete fontosabb az enyémnél.”

„Ha nemet mondok, csalódást okozok.”

„Ha határt húzok, elveszíthetem a kapcsolatot.”

Ezek nem feltétlenül tudatos gondolatok, sokkal inkább olyan mélyen rögzült kapcsolati és érzelmi mintázatok lehetnek, amelyek felnőttként is automatikusan aktiválódnak.

Így történhet meg, hogy valaki már pontosan tudja, mit szeretne, mégsem meri képviselni.

• Érzi, hogy elfáradt – mégis igent mond.
• Érzi, hogy valami bántja – mégis hallgat.
• Tudja, hogy szüksége lenne segítségre – mégis mindent egyedül próbál megoldani.
• Szeretne határt húzni – de már a gondolatától is bűntudata támad.

Az alkalmazkodás nem ellenség

Fontos különbséget tenni egészséges alkalmazkodás és önfeladás között.

Az érett kapcsolódásban természetesen figyelembe vesszük egymást. Kompromisszumokat kötünk, időnként háttérbe helyezzük valamelyik saját igényünket, segítünk, gondoskodunk és tekintettel vagyunk a másikra.

A pszichológiai rugalmasság éppen azt jelenti, hogy nem egyetlen merev működésmódot alkalmazunk minden helyzetben.

Van, amikor engedünk.

Van, amikor kitartunk.

Van, amikor közeledünk.

Van, amikor távolságra van szükségünk.

Van, amikor adunk.

És van, amikor kérünk.

A probléma akkor kezdődik, amikor már nincs valódi választásunk, és szinte automatikusan mindig ugyanabba az irányba mozdulunk: önmagunktól a másik felé.

Öngondoskodás nem egyenlő önzéssel

Az öngondoskodás fogalmát könnyű félreérteni.

Nem azt jelenti, hogy mindig magunkat választjuk mások helyett, nem jelenti azt sem, hogy minden kellemetlen helyzetből kilépünk, vagy hogy mások szükségletei többé nem számítanak.

Az érett öngondoskodás inkább annak felismerése:

→ én is része vagyok annak a kapcsolati rendszernek, amelyről gondoskodom.

→ Az én terhelhetőségemnek is van határa

.→ Az én érzéseim is hordoznak információt.

→ Az én szükségleteim is képviselhetők.

→ Az én „nem”-em is lehet legitim, és attól, hogy figyelembe veszem önmagamat, még nem válok kevésbé szeretővé.

Sőt, az önmagunkkal kialakított tisztább kapcsolat segíthet abban, hogy a másik emberhez se felhalmozódott sértettségből, kimerültségből vagy kimondatlan elvárásokból kapcsolódjunk.

A határ nem fal, hanem információ

Az egészséges határ nem feltétlenül eltávolít.

Megmutatja, hol vagyok én, és hol kezdődik a másik ember.

A határ lehet egy mondat:

• „Most erre nincs kapacitásom.”
• „Szeretnék segíteni, de ezt most nem tudom vállalni.”
• „Másképp látom.”
• „Szükségem van egy kis időre.”
• „Ez nekem nem fér bele.”
• „Arra lenne szükségem, hogy ebben te is részt vállalj.”

Az asszertív kommunikáció lényege nem az, hogy keresztülvigyük az akaratunkat a másikon. Hanem hogy képesek legyünk képviselni a saját nézőpontunkat, szükségleteinket és határainkat úgy, hogy közben a másik ember méltóságát és jogait is tiszteletben tartjuk.

Ez az egyik fontos különbség az önérvényesítés és az agresszió, valamint az együttműködés és az önalávetés között.

SELF Integrative Method™ – a megfeleléstől az önazonos választásig

A SELF Integrative Method™ szemléletében nem pusztán azt kérdezzük:

„Miért nem tudok nemet mondani?” hanem mélyebbre megyünk.

Észlelés

Mi történik bennem abban a pillanatban, amikor képviselnem kellene magamat?

Mit érzek a testemben?

Feszültséget? Szorítást? Bűntudatot? Félelmet?

Feltárás

Mit jelent számomra a másik esetleges csalódása?

Mitől félek valójában?

Konfliktustól? Elutasítástól? Kritikától? Attól, hogy önzőnek tartanak? A kapcsolat elvesztésétől?

Szabályozás

Képes vagyok-e kapcsolatban maradni önmagammal akkor is, amikor a másik ember nem örül a döntésemnek?

El tudom-e viselni azt a belső feszültséget, amely egy új határ meghúzásával járhat?

Átdolgozás

Melyik régi belső szabály irányít? → „Akkor vagyok szerethető, ha megfelelek.”

És milyen érettebb belső állítás kerülhet ennek a helyére? → „Kapcsolódhatok úgy is, hogy közben önmagam maradok.”

Új választás

Mit tennék ebben a helyzetben akkor, ha nem kizárólag a félelmem irányítana?

Mi lenne az a döntés, amely egyszerre veszi figyelembe a másikat és engem?

Integráció

Az önazonosság nem egyetlen nagy döntés.

Sok apró, ismétlődő tapasztalatból épül fel.

Minden alkalommal, amikor észreveszed a régi automatikus működésedet, szabályozod a benned megjelenő feszültséget, és egy kicsivel tudatosabban választasz, új tapasztalatot teremtesz önmagadról.

Nem kell választanod a szeretet és önmagad között

Talán ez az egyik legfontosabb pont.

Az önazonosság nem azt jelenti: „Mostantól csak én számítok.”

Hanem inkább ezt: „Mostantól én is számítok.”

• Nem kell kevésbé együttérzővé válnod ahhoz, hogy legyenek határaid.
• Nem kell érzéketlenné válnod ahhoz, hogy nemet mondj.
• Nem kell minden kapcsolatból kilépned ahhoz, hogy önmagadat válaszd.
• És nem kell mindenkit meggyőznöd arról, hogy jogos, amit érzel.
• Az érett kapcsolódásban két ember valósága létezhet egyszerre.
• Láthatlak téged anélkül, hogy eltűnnék én.

Térnyitó kérdések

Ha ma már nem kellene mindenáron megfelelned, hanem megengedhetnéd magadnak, hogy önmagadhoz is hű maradj:

Hogyan kezdenéd a napodat?

Mi lenne az első gondolatod vagy mozdulatod?

Milyen döntést hoznál ma másként, ha nem attól tartanál, hogy valaki csalódik benned?

Hol adnál magadnak több szabadságot, pihenést vagy örömöt?

Melyik helyzetben mondasz rendszeresen igent, miközben belül valójában nemet érzel?

Hol lenne szükséged világosabb határra?

Mit szeretnél végre kérni ahelyett, hogy automatikusan mindent egyedül oldasz meg?

És talán a legfontosabb:

Ki lennél akkor, ha nem kellene folyamatosan bizonyítanod, hogy elég jó vagy?

Az önazonosság nem a kapcsolatok ellenében születik.

Hanem annak megtanulásából, hogyan lehetünk jelen egy kapcsolatban úgy, hogy közben önmagunkkal sem szakítjuk meg a kapcsolatot.

Lehetünk figyelmesek anélkül, hogy állandóan alkalmazkodnánk.

• Adhatunk anélkül, hogy kiürítenénk önmagunkat.
• Mondhatunk nemet anélkül, hogy megszűnnénk szeretni, és választhatjuk önmagunkat anélkül, hogy a másikat el kellene utasítanunk.
• A jóságod nem attól érték, hogy mindenkinek megfelelsz.

Talán az egyik legmélyebb változás akkor kezdődik, amikor már nem azt kérdezed: „Mit kell tennem ahhoz, hogy elfogadjanak?” hanem ezt: „Hogyan maradhatok kapcsolatban másokkal úgy, hogy közben önmagamhoz is hű maradok?” Mert az egészséges önszeretet nem önmagad előtérbe helyezése mindenki mással szemben, hanem annak megtanulása, hogy önmagadat többé ne hagyd ki abból a körből, amelyről gondoskodsz.

Kapcsolódó témák

Önazonosság és megfelelési kényszer · egészséges határok és határkijelölés · öngondoskodás és önszeretet · asszertív kommunikáció · önalávetés és túlalkalmazkodás · kapcsolati mintázatok · érzelmi és idegrendszeri szabályozás · belső biztonság · önértékelés · pszichológiai rugalmasság

SELF Integrative Method™
Önismeret · szabályozás · kapcsolati mintázatok · önazonosság · integráció

Nincsenek hozzászólások

Válasz