„A később nevű út gyakran a soha nevű helyre vezet” – az elkerüléstől a cselekvő felnőtt működésig

„A később nevű út gyakran a soha nevű helyre vezet.”

A „majd később” önmagában nem probléma. Az érett önszabályozás része lehet, hogy nem reagálunk azonnal, időt adunk magunknak, mérlegelünk, vagy tudatosan egy későbbi időpontra helyezünk egy döntést. Más történik azonban akkor, amikor a „később” újra és újra ugyanannak a nehéz belső élménynek az elkerülését szolgálja.

A halogatás ilyenkor nem egyszerűen időgazdálkodási nehézség, lustaság vagy akaraterőhiány. Lehet olyan megküzdési folyamat, amely rövid távon csökkenti a szorongást, a bizonytalanságot, a szégyent, a kudarctól vagy konfliktustól való félelmet, miközben hosszabb távon éppen a cselekvőképességet, az önhatékonyságot és a változás lehetőségét szűkíti.

A háttérben különböző működésmódok jelenhetnek meg. Van, aki visszahúzódik és elkerül. Más saját szükségleteit háttérbe szorítva alkalmazkodik és önalávetővé válik. Megint más kontrollal, teljesítménnyel, túlzott önállósággal vagy látszólagos sebezhetetlenséggel próbálja ellensúlyozni ugyanazt a belső bizonytalanságot.

Bár ezek kívülről egészen különböző viselkedéseknek tűnhetnek, közös lehet bennük, hogy egy fájdalmas belső állapot kezelésére alakultak ki.

A SELF Integrative Method™ szemléletében ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy „Miért nem csinálom végre?”, hanem az, hogy:

Mi történik bennem közvetlenül azelőtt, hogy elkerülök, feladom önmagamat, túlkontrollálok vagy ismét későbbre halasztom azt, ami valójában fontos nekem? 
A változás iránya nem az önmagunkkal szembeni  újabb kényszer, hanem annak kialakítása, hogy egyre inkább jelen tudjon lenni az aktív, cselekvő és felelősséget vállaló Egészséges Felnőtt működés: az a belső pozíció, amely képes érzékelni a sérülékenységet, felismerni az automatikus megküzdést, szabályozni az érzelmi aktivációt, mérlegelni a jelen valóságát  majd értékei, szükségletei és reális lehetőségei mentén cselekedni.

Mert a változás nem feltétlenül akkor kezdődik, amikor már nem félünk. Sokszor akkor kezdődik, amikor a félelmünk jelenléte mellett is képessé válunk egy új választásra.

A „később” pszichológiája

„Nem minden később elkerülés, viszont amikor a később újra és újra megvéd attól, amitől félünk, egy idő után attól is távol tarthat, ami igazán fontos számunkra.”

Az elkerüléstől az aktív, egészséges felnőtt működésig

„A később nevű út gyakran a soha nevű helyre vezet.” Ez a mondat első hallásra a halogatásról szól, mélyebben azonban a választásról, a felelősségről és arról a pontról beszél, ahol az ember már felismeri, hogy valami nem jó számára, mégsem képes vagy nem meri megtenni azt a lépést, amely változást hozhatna.

Fontos különbséget tenni tudatos halasztás és elkerülés között. Lehet kifejezetten érett döntés azt mondani: „Most még nem döntök.” Időre lehet szükségünk az érzelmi rendeződéshez, információgyűjtéshez vagy ahhoz, hogy ne aktivált állapotból hozzunk fontos döntést.

Az elkerülés más.  

Ott a „később” mögött gyakran egy kimondatlan mondat áll:

„Most nem akarom érezni azt, amit ennek a helyzetnek a vállalása előhív belőlem.”

Amikor a halogatás valójában érzelemszabályozás

A halogatást ezért szakmailag nem érdemes egyszerűen lustaságként vagy akaraterőhiányként értelmezni. Sok esetben rövid távú hangulat és/vagy érzelemszabályozási funkciója van.

→ Meg kellene írnom azt a levelet - de félek a másik reakciójától.

→ Határt kellene húznom - de félek a konfliktustól.

→ Segítséget kellene kérnem - de kiszolgáltatottnak érzem magam.

→ El kellene kezdenem valamit - de félek attól, hogy nem leszek elég jó.

→ Ki kellene mondanom, mire van szükségem - de attól tartok, hogy elutasítanak.

Így létrejöhet egy önmagát fenntartó kör:

aktiváló helyzet → kellemetlen érzelem → elkerülés → azonnali megkönnyebbülés → hosszabb távú következmény → önkritika, szégyen vagy tehetetlenség → még nagyobb feszültség → újabb elkerülés.

Az elkerülés tehát működik, csak épp  nem úgy, ahogyan szeretnénk.

Rövid távon megvéd a kellemetlen érzéstől, hosszú távon azonban távol tarthat attól az élettől, amelyet szeretnénk élni.

Három különböző válasz ugyanarra a belső fenyegetettségre

A sématerápiás gondolkodás fontos különbséget tesz a séma és az arra adott megküzdési válasz között. A klasszikus modell három alapvető megküzdési stílust ír le: behódolást/sémafenntartó megadást, elkerülést és túlkompenzálást.

Ez azért fontos, mert az önelvesztő működést és a túlkompenzálást nem lenne szakmailag pontos egyszerűen ugyanannak az „elkerülő viselkedésnek” nevezni.

Funkcionális értelemben mindhárom szolgálhatja a fájdalmas belső élmény elkerülését, de különböző módon teszik ezt.

Önelvesztő, önalávető működés

Itt az ember saját szükségleteinek, érzéseinek vagy határainak háttérbe helyezésével próbálja fenntartani a kapcsolat biztonságát.

→ „Majd én alkalmazkodom.”

→ „Nem akarok problémát.”

→ „Inkább megcsinálom egyedül.”

→ „Nem kérek, mert abból csak konfliktus lesz.”

Kívülről együttműködésnek tűnhet, belül azonban fokozatos önelvesztéshez vezethet.

Elkerülő működés

Itt a személy távolságot teremt attól, ami aktiválja.

→ Nem beszél róla. 

→ Nem kér. 

→ Nem dönt. 

→ Nem kezd bele. 

→ Eltereli a figyelmét. 

→ Visszahúzódik. 

→ Halogat.

A rendszer üzenete „Ha nem kerülök közel hozzá, nem fog annyira fájni.”

Túlkompenzáló működés

A túlkompenzációban látszólag éppen az ellenkező történik. A személy erős kontrollt épít ki, maximalizál, dominálhat, mindent maga old meg, nehezen kér segítséget vagy sebezhetetlenséget próbál mutatni.

A mélyben azonban akár ugyanaz a sérülékenység lehet jelen.

→ „Ha mindent kontrollálok, senkire nem kell ráutalva lennem.”

→ „Ha tökéletes vagyok, nem lehet megszégyeníteni.”

→ „Ha nincs szükségem senkire, nem lehet elhagyni.”

Más a felszíni viselkedés, de hasonló lehet a funkció: ne kelljen találkoznom azzal a sérülékeny belső állapottal, amelyet veszélyesnek tanultam meg.

Miből alakulhat ki?

Ezek a működésmódok nem egyetlen okból keletkeznek, és egy adott felnőtt viselkedésből önmagában nem lehet visszakövetkeztetni konkrét gyermekkori eseményre.

A háttérben azonban állhat olyan korai tapasztalat, amelyben a szükségletek kifejezése nem kapott megfelelő választ; ahol a szeretet vagy elismerés feltételesnek tűnt; ahol a hibázáshoz szégyen vagy kritika társult; ahol a konfliktus veszélyes volt; vagy ahol a gyermeknek túl korán kellett alkalmazkodnia, erősnek lennie, másokról gondoskodnia.

A gyermek ilyenkor nem tudatos stratégiát választ alkalmazkodik. mi gyermekkorban intelligens túlélési vagy kapcsolati alkalmazkodás volt, felnőttként azonban már beszűkítheti a választási lehetőségeket.

Ezért a kérdés nem az „Mi a baj velem?”  Hanem „Mit tanultam meg valaha szükségesnek  és szükségem van-e még ma is ugyanerre a működésre?”

Az Egészséges Felnőtt mód nem a félelem hiánya

Itt érkezünk el ahhoz, amit a SELF Integrative Method™ szemléletében központi változási iránynak tekintek: az aktív, tevékenyen részt vevő, felelősséget vállaló felnőtt működéshez.

Az Egészséges Felnőtt nem az a részünk, amely soha nem fél, nem bizonytalan, nem hibázik és mindig tökéletes döntéseket hoz, éppen ellenkezőleg.

Képes észrevenni

→  „Félek - és ettől még választhatok.”

→ „Bizonytalan vagyok - és ettől még megtehetem a következő lépést.”

→ „Szükségem van valamire - és ezt képviselhetem.”

→ „Segítségre van szükségem - és kérhetek.”

→ „Nem tudom garantálni a másik reakcióját – a saját viselkedésemért azonban felelősséget vállalhatok.”

Ez a működés egyszerre jelent ágenciát és felelősségvállalást.

Az ágencia annak megélése, hogy nem csupán elszenvedője vagyok annak, ami történik velem, hanem - a valódi lehetőségeim és korlátaim között – hatással lehetek arra, hogyan válaszolok rá.

A felelősségvállalás nem önhibáztatás

Ez különösen fontos.

A felelősségvállalás nem azt jelenti „Minden az én hibám.”  Hanem „Nem mindenért vagyok felelős, ami velem történt. De egyre nagyobb felelősséget vállalhatok azért, hogy mit kezdek vele most.”

Ez óriási különbség, az önhibáztatás visszavisz a szégyenbe. A felelősségvállalás viszont növeli a cselekvőképességet.

A SELF Integrative Method™ változási íve

A SELF Integrative Method™ szemléletében ezért nem egyszerűen az elkerülő viselkedés megszüntetése a cél.

A folyamat inkább így írható le: Észlelés → Feltárás → Szabályozás → Átdolgozás → Új választás → Integráció

→ Először felismerem, mi történik bennem.

→ Feltárom, milyen érzés, szükséglet, séma vagy korábbi tapasztalat aktiválódott.

→ Megtanulok kapcsolatban maradni önmagammal anélkül, hogy azonnal menekülnöm, behódolnom vagy túlkompenzálnom kellene.

Ezután jelenik meg az új választás lehetősége!

És itt történik valami döntő: a felismerésből cselekvés lesz.

Nem kell egyszerre megváltoztatnom az egész életemet, viszont szükség van egy pontra, ahol a „majd” helyére valami konkrét kerül.

• Egy mondat.
• Egy telefon.
• Egy kérés.
• Egy kimondott nem.
• Egy segítségkérés.
• Egy elkezdett feladat.
• Egy döntés.
• Egyetlen olyan viselkedés, amely már nem a régi automatikus működést ismétli.

A „később” helyett MOST

A változás egyik legfontosabb kérdése ezért nem feltétlenül az „Hogyan oldom meg az egészet?”

Hanem „Mi az a legkisebb, valóban végrehajtható lépés, amelyet most megtehetek?”

A cselekvő Egészséges Felnőtt nem erőszakkal hallgattatja el a sérülékeny részt. 

→ Meghallja.

→ Nem engedi, hogy a Belső Kritikus megszégyenítse. 

→ Határt szab neki. 

→ Nem bünteti az elkerülő részt. 

→ Megérti, mitől próbálja megvédeni, de végül nem adja át neki a kormányt.

Ez a SELF-integratív működés egyik lényegi pontja, a részeinknek lehet helyük bennünk anélkül, hogy valamelyik automatikus részünknek kellene vezetnie az életünket.

Az integráció nem azt jelenti, hogy többé nincs bennünk félelem, bizonytalanság vagy régi minta.

Azt jelenti, hogy egyre kevésbé ezek döntenek helyettünk.

A „később” és a „most” közötti különbség

A „később” néha bölcs döntés, viszont amikor a később újra és újra ugyanannak a félelemnek a halasztása, érdemes megállni. Mert a változás nem attól válik valóságossá, hogy már mindent megértettünk önmagunkról, hanem attól a pillanattól, amikor a megértésből új választás, az új választásból pedig megélt cselekvés születik.

„ A cél nem az, hogy többé ne legyen bennünk félő, alkalmazkodó, elkerülő vagy túlkompenzáló rész, hanem hogy egyre kevésbé ezek vezessék helyettünk az életünket.

SELF Integrative Method™
Az önismerettől az új választáson át a megélt változásig.

SÉMAAKTIVÁCIÓ / SÉRÜLÉKENY RÉSZ
↓
„Nem vagyok elég.” · „Nem számítok.” · „Nem kérhetek.” · „Elutasíthatnak.” · „Ha hibázom, megszégyenítenek.”
↓
Belső Kritikus / követelőző vagy büntető belső hang
↓
MEGKÜZDÉSI VÁLASZ

Innen három külön irány indul:

Önalávetés / sémafenntartó megadás → alkalmazkodom, háttérbe helyezem magam, nem képviselem a szükségleteimet.

Elkerülés → halogatok, visszahúzódom, nem döntök, érzelmileg leválok, nem kérek, nem konfrontálódom.

Túlkompenzáció → túlkontrollálok, maximalizálok, mindent magam oldok meg, túlzott erőt vagy függetlenséget mutatok, esetleg támadó vagy domináns működésbe kerülök.

A SELF Integrative Method™ változási iránya 

ÉSZLELÉS → FELTÁRÁS → SZABÁLYOZÁS → ÁTDOLGOZÁS → ÚJ VÁLASZTÁS → CSELEKVÉS → INTEGRÁCIÓ

A végpont pedig nem egyszerűen az, hogy „nem halogatok”, hanem

AKTÍV EGÉSZSÉGES FELNŐTT

→ Érzékelem, mi történik bennem.
→ Kapcsolatban maradok önmagammal.
→ Megkülönböztetem a múltból aktiválódó veszélyt a jelen valóságától.
→ Képviselem a szükségleteimet és a határaimat.
→ Kérek, amikor szükségem van rá.
→ Döntök, amikor döntésre van szükség.
→ Vállalom a választásaim rám eső következményeit.
→ És megteszem azt a következő reális lépést, amely összhangban van azzal, ahogyan élni szeretnék.

Nincsenek hozzászólások

Válasz